Csoport
2020-2025

Miután hazaértünk az iskolából elkezdődött a programhétvége. Az osztályunk egy kis csoportja, tanári felügyelettel elment bevásárolni a közeli bevásárlóközpontba, hogy megvegye az aznapi és a holnapi ételek alapanyagait. Ameddig a csoport vásárolt, addig a többiek pihentek. A bevásárlás után elpakoltunk, majd egy másik csapat nekiállt a vacsora elkészítésének.  Amíg a főzés tartott, mások a játékok előkészületein munkálkodtak. A menü a következő volt: Gyros és gyümölcssaláta. Az egész osztály együtt vacsorázott, majd csapatokra osztottak minket és különféle ügyességi és erőnléti játékokban mértük össze a tudásunkat. A verseny egészen takarodóig tartott.

Másnap együtt mentünk megvenni a reggelinket és a friss pékárut. A reggeli elfogyasztása után kigyalogoltunk a Desedára, és betekintettünk a Fekete István Látogatóközpontba, ami igencsak érdekesnek és izgalmasnak bizonyult. Volt, akinek a madarak nyerték el a tetszését, volt, akinek a halak, a békák, valakinek a földalatti ösvény, másnak pedig a szőrminták tapintása volt a legérdekesebb az egész központban. Ezután tettünk egy kört a Desedán, élvezve a tó környezetét és a tájat amellett, hogy a tó közepére érve már páran kezdtek fázni. A hajóút után számháború következett, ahol a pirosok és a feketék csapata csapott össze. A két hosszas mérkőzés után az osztály hazaindult, de előtte még megálltunk fagyizni. A kollégiumba érve mindenki pihent, míg meg nem érkezett a vacsora, ami hamburgerből és sültkrumpliból állt. A közös étkezés után megnéztük a ’Tanítóm a polip’ című filmet. A film személy szerint nagy hatással volt rám, de az osztály többi tagja is elérzékenyült a látottak után. A film megbeszélése után, a maradék egy órában mindenkinek szabadfoglalkozása volt.

A vasárnap a gasztronómia napja volt, mivel három csapat is az aznapi ellátásról gondoskodott. Az első csapat a reggeli tojásrántottát készítette, a második csapat a konyhában palacsintát sütött, míg a harmadik csapat lent az udvaron készítette a bográcsgulyást. Kisebb csúszásokkal, de elkészült a palacsinta és a bogrács is, ami nagy népszerűségnek örvendett a diákok között. A közös ebéd után a másnapra való készülődés következett, ami már kevésbé volt a diákok ínyére. Végül vacsorára mindenki kapott egy pizzát a Két Testvér étteremből.

Nagyon érdekes és sokrétű volt a programhétvégénk. Jól éreztük magunkat!

                                                                                           Bogdán Barbara 9. E Ajtp

Deseda
A csodálatos Deseda
Deseda
A két főszakács műve!
Deseda
A kiállítás rejtelmei

 

számháború
Számháború
hétvége
Megérdemelt fagyizás