12. évfolyamosok elköszönő beszéde
Tisztelt tanáraink, vendégeink, kedves diáktársaink!
Tisztelt tanáraink, vendégeink, kedves diáktársaink!
Rendkívül gazdag program kínálatot hirdettek meg kollégistáinknak a 2017. május 14-17-ig tartó Diákhéten. Az érettségi szünet előtti küldöttközgyűlésen lemondó DÖK elnök (Fodor Írisz) helyére új megbízatást kapott Vass Viktória Bernadett 10. évfolyamos diák, aki választási beszédével elnyerte a diákság tetszését.
2016. 05. 13-án rendezte meg a József Attila Kollégium a 49. Diáktalálkozót, melyen 7 kollégium vett részt a megyéből velünk együtt.
2017. április 25-én kollégiumunk német szakköröseiből álló csapat (Horváth Regina, Mészáros Gréta, Pajor Eszter, Scsepkó Nikolett, Szabó Henrietta) 1. helyet szerzett a Kaposvár Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács Nyelvi Tagozata által 7. alkalommal megrendezésre kerülő „Szólalj meg bátran!” idegen nyelvi versenyen.
Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Somogy Megyei Tehetségpontok Módszertani Találkozója. A rendezvényt a Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium Tehetségpontja és a Kaposvár – Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács Óvodai Tagozata szervezte. A hiánypótló szakmai rendezvény segíti a megyében működő tehetségpontok közötti hálózati együttműködés megvalósítását. Meghívott előadóként Dr. Szivák Judit habilitált egyetemi docens, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának oktatási dékánhelyettese volt a rendezvény vendége.
„Gyöngy, harmat, liliom, szellő, sugár, villám,
Hajnal, korom, szélvész, hattyu, rózsa, hullám,
Délibáb, menny, pokol... ha mind egybevészed:
Recipe - és megvan a magyar költészet.”
2017. március 17-19 között került megrendezésre Balassagyarmaton az AJTP környezetvédelmi verseny. Kollégiumunkat egy három fős lánycsapat, a „Farmerlányok” képviselték, méghozzá eredményesen. A versenyben a negyedik helyezést érték el, az általuk készített környezetbarát farm modellje pedig különdíjat nyert. Gratulálunk!
A szakmai eseményt idén 7. alkalommal hirdette meg a Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium Tehetségpontja és a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács. Az előző évek tapasztalatai alapján idén új kiírással, megváltozott szabályrendszerrel került megvalósításra. A térségi szinten meghirdetett minősítő verseny azért egyedülálló, mert pedagógus és diák együtt szerepel, közösen mutatják be munkájukat, eredményeiket. Az idei évben a bemutató kiegészült egy poszter készítéssel is, ami vizuálisan támogatta az elhangzott előadásokat. Az előadásokra 15 perc állt rendelkezésre.
2017. március 30-án rendeztük meg a 14. Klebelsberg Kupát. Versenyezni hívtuk a város, valamint Boglár, Nagyatád és Kadarkút kollégiumait. A következő versenyszámokban indulhattak a kollégiumok képviselői: asztaliteniszben fiú és lány egyéniben valamint vegyes párosban; sakkban, röplabda és streetball versenyen; push&runban, kötélhúzásban és úszásban. Eredményeink:
„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj…”
(Radnóti Miklós: Nem tudhatom)
Sok szeretettel meghívunk minden
érdeklődőt
a 2017. március 13-án
17:30 órakor
kezdődő